Az emlőrák az emlő szöveti hámelemeiből, mirigyállományából kiinduló, rosszindulatú daganatos megbetegedés, amely a betegség korai szakaszában még nem tapintható, csak szűrővizsgálattal vehető észre, később azonban fájdalmatlan, porckemény tapintású, egyenetlen felszínű csomóként jelenik meg.

Bár elsősorban női betegségként ismert, ritkán ugyan, de férfiaknál is kialakulhat, ez esetben lefolyása gyorasabb, agresszívebb, mint a nőknél.

Elváltozások a mellekben

A jóindulatú emlőelváltozások sorában az egyik leggyakoribb a fibroadenoma (az emlő kötőszöveti állományából kiinduló, rugalmas, apró, gömbölyű csomó, amely könnyen elmozdítható, vagyis nem kapaszkodik a környező szövetekhez). Bár többségében az elváltozás jóindulatú, minden esetben alaposan ki kell vizsgálni a csomó állapotát és időről időre képalkotóvizsgálatokkal, ultrahang- és  röntgenmammográfiai vizsgálattal rendszeresen ellenőrizni kell.

Ugyancsak „utánkövetést”, rendszeres orvosi ellenőrzést igényel a mirigycsatornák jóindulatú, hámeredetű elváltozása, a papilloma (ilyenkor az emlőbimbóból véresen festenyzett váladék jön, néha spontán, máskor csak préselésre). Mivel ehhez a tünethez is társulhat daganatos elváltozás, további vizsgálatokat igényel..

Ugyancsak jóindulató elváltozás a masztopátia vagy fibrocisztás masztopátia nevű emlőbetegség, amely mögött nem tumoros elváltozás, hanem az emlőszövet megvastagodása, egyenetlensége, csomók, ciszták jelenléte áll. Az elváltozást igen gyakran az ösztrogén túlsúlya okozza (az sem ritka, hogy a cukoranyagcsere-zavar egyik „részjelenségeként” alakul ki).

Ennek a „társult” betegségnek a talaján mindössze 2–3%-ban alakul ki emlőrák.

Ezzel szemben az emlőrákok 70%-a masztopátiás (tehát eleinte jóindulatúnak tekinthető)  emlőelváltozások talaján jön létre, ezért is fontos a rendszeres követésük, szükség esetén finomtűs aspiráció elvégzése, amely nem más, mint sejtszintű diagnosztika.

A rosszindulatú emlőtumorok többsége a mirigykivezetőcsövek hámjából (ductalis carcinoma), míg kisebb hányaduk az emlő tejtermelő mirigyállományából (lobularis carcinoma) indul pusztító „útjára” a szervezetben.

Amikor a meghibásodás lehetősége bennünk van

Ez a rosszindulatú betegség leggyakrabban az 50–60 éves kor közötti nőknél fordul elő, ám egyre gyakrabban fedeznek fel emlőrákot a 40 évnél fiatalabbaknál is. A veszélyeztetett korosztályba tartozók mellett a fokozott kockázatúak körébe tartoznak azok a nők is, akiknek a családjában halmozottan fordult elő emlőrák vagy más nőgyógyászati daganat.

A kockázatnövelő tényezők közé tartozik, ha a felmenők, oldalági – elsősorban – női családtagok között a tumor fiatal korban alakult ki, A legújabb orvosbiológiai (genomikai) kutatások szerint az emlőrák kialakulásban szerepe lehet egy BRCA nevű gén (Breast Releated CAncer gene = emlőrák gén) kóros változatának is.

Ennek a „hibás” génnek a jelenléte a betegség kifejlődésének valószínűségét 85%-ra növeli. Az említett génnek két típusa van. A BRCA-1 felelős lehet még a petevezető-, a petefészek-, a prosztata- és a vastagbélrák fokozott kockázatáért, míg a BRCA-2 a petefészek-, prosztata- és hasnyálmirigyrák mellett az emlőrákra is hajlamosít.

Ez azt bizonyítja tehát, hogy a emlődaganat iránti „fogékonyság” nem csak anyai/női ágon öröklődhet, hanem apai/férfiágon is. Akinek tehát a le- és felmenői között volt például prosztatarák vagy valamilyen lágyrészdaganat, annak ajánlatos elfogadnia a mellrákszűrésre szóló „meghívókat”.

Miért érinti elsősorban a nőket?

Ennek a rákbetegségnek a „döntő” kockázati tényezőit egyébként a női szervezet alapvetően magában hordozza, mégpedig azért, mert működésében egyebek közt az emlőszövetet érő ösztrogénhatásnak meghatározó szerepe van. A női ciklus első felének „aktív” hormonja az ösztrogén, második felében pedig progeszteron termelődik. E két hormonnak folyamatosan egyensúlyban kell lennie egymással. Az ösztrogén szerepet játszik a sejtosztódásban, a sejtnövekedésben, a sejtek érését pedig a progeszteron segíti elő, vagyis kiegyensúlyozott „jelenlétük” igen fontos a női szervezet számára.

Az emlőrák kialakulásának kockázatát növeli tehát a fokozott női nemihormon-termelés. Ilyen következményekkel járhat – többek között – a menstruációs periódus „meghosszabbodása” is (azaz a minél korábbi első menzesz ideje, és a minél később jelentkező menopauza növeli az emlő rosszindulatú megbetegedésének kockázatát).

A hormonháztartási egyensúlyt megzavarhatja, így erre a tumoros megbetegedésre hajlamosíthat, a többször ismételt mesterséges megtermékenyítés, a változó korban hosszú ideig alkalmazott hormonterápia, a hosszan tartó hormonális fogamzásgátlás is (az utóbbi időszakban a korszerűbb készítmények révén ugyan jelentősen csökkent a fogamzásgátlók hormontartalma).

Az emlődaganat kialakulása szempontjából ugyancsak a fokozottan veszélyeztetettek számát gyarapítják a gyermektelen, vagy első gyermeküket 30 éves koruk után világra hozó nők is.

A terhesség alatti magas progeszteronszint ugyanis védő tényezőt jelent – főként, a 30 éves kor alatt szülő nők esetében.

Meg kell még említeni – akárcsak minden más daganattípus esetén – az emlőrák kialakulásának kockázatát befolyásoló életmódtényezők közé tartozik az elhízás, a mozgásszegény életmód, a túlzott alkohol- és zsírfogyasztás, valamint a környezeti „ártalmak (vegyszerek, növényvédőszerek, kátrányszármazékok stb.) is.

Fotó: 123rf.com

Az emlőrák stádiumai

Jó, ha tudja,

• hogy a szójában lévő fitoösztrogének szintén védő hatást gyakorolnak, amelyek főként az erjesztett szójatermékekben találhatók megfelelő mennyiségben (miso, tempeh, natto, erjesztett szójaszósz). A fitoösztrogének nem keverendők össze a valódi ösztrogénnel. Hatásuk ugyan annak „csak” töredéke, ellenben szabályozó hatást fejtenek ki a sejtek ösztrogénérzékelő receptoraira,
• a rendszeres testmozgást végző nőknél jóval ritkábban alakul ki emlőrák, mint inaktív társaiknál,
• a klimax után végzett rendszeres testmozgás hatása kifejezettebb, mint a korábbi életszakaszokban végzett sporttevékenységé,
• elhízott vagy gyermektelen társaikhoz képest a sovány testalkatú nőknél és az anyáknál jelentősen nagyobb mértékben érvényesült a mozgásnak a emlőrákkal szembeni védőhatása,
• az egyre hatásosabb szűrési módszereknek és új kezeléseknek köszönhetően a mellrákból való gyógyulás esélyei jelentősen nőttek az elmúlt évtizedekben. Az 1970-es években diagnosztizált emlőrákos nők 52%-a élte túl a betegséget 5 évvel, míg a 2001 és 2003 között diagnosztizált nőknél ez az arány már 80%. A hosszú távú túlélés arányai is javultak. Egyes számítások szerint a ma emlőrákban diagnosztizált nők 64%-a él még legalább 20 évig a kezelés után, míg ez a szám az 1990-es évek elején csak 44% volt.